U T A K

2 0 1 6

RAMPA – tábor Kővágószőlősön

2016. augusztus 21-26.

Elindultunk egy hívásra. Ki több, ki kevesebb lelkesedéssel. Egyikünk sem tudta, milyen lesz ez a tábor.

Próbáltuk megtanulni egymás nevét – nem volt könnyű, hiszen annyi felől érkeztünk. Mit fogunk kezdeni egymással? Abból baj nem lehet, ha focizunk, kihasználtuk a napsütést. Péter arról elmélkedett, lehet-e tisztességes, keresztény ember marketinges. Hittük is, nem is, amit mond, minden esetre szívesen hallgattuk. Közben égett a tűz a kemencében, estére elkészült a sonkás-kukoricás-hagymás lepény. Morzsa sem maradt belőle! Este a kicsi Sámuel útján gondolkodhattunk.

Hétfő reggel már esőben sétáltunk át a templomba. Délelőtt meghallgattuk Péter Atyát a szerzetességről, cölibátusról, ördögűzésről. A kíváncsiak tovább beszélgettek vele, a lányok kézimunkáztak, vártuk az eső végét. Délután Rámpát építettünk. Megtudtuk, kinek hány testvére van, milyen kisöcsinek, hugicának, középsőnek, nagytesónak lenni. Sajnos a focit az eső miatt betiltották, így estig bent játszottunk. Helycsere, szembekötés, hi-há-hú, mindenre volt idő. Este a tékozló fiúról beszélgettünk, majd játszottunk, amíg nagyon el nem álmosodtunk.

Kedden már csak szemerkélt, aztán elállt az eső. De jó! Megérkezett Alexa. Szerencsésen be is jutott hozzánk. Elvarázsolt mindannyiunkat őszintesége, kedvessége, optimizmusa, lelkesedése. A fiúk erejének köszönhetően az ebédlőbe is feljutott. Újra Rampaépítés, majd számháború. Vizes volt még a kiserdő, de nem zavart. Nem voltak egészen igazságosak a feltételek, de sokakat annyira az sem zavart. Este Norbi bácsi Jónás útját hozta nekünk, majd trónfoglaltunk.

Szerdán megmásztuk a Jakab-hegyet. A jelzett turistautak köztudottan nagy kerülővel érnek fel a hegycsúcsra, úgyhogy inkább sziklát másztunk, köveken, gyökereken a legmeredekebb hegyoldalon értünk fel. Éppen asztalhoz ültünk az ebédlőben, amikor döbbenten vettük észre, hogy Kristóf nincs velünk. Az éhes nagyfiúk gondolkodás nélkül indultak vissza a Zsongor-kőhöz. Az aggódásunk hatalmas örömre változott, amikor keresett barátunk nyugodtan lépdelt szembe – ott felejtettük a hegy tetején. Délután Jánosi László és családja volt a vendégünk. Beszéltek a vidéki életről, a falusi közösség megtartó erejéről. Este az emmausi tanítványok történetéről gondolkodhattunk Márti nénivel.

Csütörtökön a Németh házaspár volt a vendégünk a szerelem témájával. Nagy doboz levéllel, rózsaszirmokkal, fényképekkel érkeztek közénk. Őszintén beszéltek a múlt évezredben kezdődött közös történetükről néha humorosan, néha meghatóan. Hallgattuk, gondolkodtunk, szép délelőtt volt. Készültek a hímzett tolltartók, röpködtek a labdák és a poénok, megjelent a tábor végének gondolata. Mi lesz velünk 10 év múlva? Tanulni fogunk, dolgozni? Találkozunk addig? Lesz vajon családunk? Vagy még korai lenne? Akkora tüzet raktunk, hogy volt aki féltette a tölgyerdőt, de szerencsére csak a szalonnák égtek meg.

Meg hát velünk volt Borzas, Röfi, Süni és Kakukk, reggelente zenére ébredtünk, minden lehetetlen helyen és időben bukfenceztünk, és négy szólamban szólt az Ukuthula.

Pénteken úgy szólaltak meg a dalok, mintha belülről énekelnénk, nem csak a hangszerek, hanem mi is egymásra hangolódtunk! Megérkeztek a szülők és testvérek, és már csak a búcsú volt hátra.

Ez történt az idei RAMPA-táborban. Persze ez így egyáltalán nem igaz, mert a lényegi történések nem leírhatók, azok a tényeken, a szemünkkel láthatón és kezünkkel átfoghatón felül-kívül vannak, de hittük és tapasztaltuk, hogy van út hozzájuk.

Köszönjük a sok-sok segítséget!

Minden táborozónak mindent!

Michna Ottóné Ablonczy Ágnesnek az Olvasótábort, ahol negyed évszázada ennek a tábornak a gondolata megfogalmazódott!

Márti néninek és Norbi bácsinak az egész tábor támogatását, kísérését!

Annának, Dórinak, Ábelnek és Benedeknek a sok-sok segítséget hajnaltól késő estig!

A süteményeket, a gyümölcsöt, az autós fuvarokat a szülőknek!