Igyekeztünk pontosak lenni. Ebből az lett, hogy pontosan abban a pillanatban, amikor az utolsó biciklit is feltettük, és az utolsó ember is felszállt, elindult a vonat.

Szentlőrincen leszálltunk, megállás nélkül tekertünk Királyegyházáig. Itt megszavaztuk a rossz kutak faluja címet, aztán végül mégis sikerült a falu végén szomjunkat oltani. Gilvánfán voltak a legmosolygósabbak az emberek, nemcsak vissza-, hanem előreköszöntek. Besencéhez közel egy rodkadozó fahíd közelében Levente leleményességének köszönhetően megtaláltuk a geoládát. Egyesek bemásztak a híd alá, mások beestek, de nagyobb baj nélkül megúsztuk.

Innen meg sem álltunk a csányoszrói ebédünkig, amihez még jó ebédhez szól a nóta szolgáltatás is társult. A drávaiványi templom kertjében számomra hihetetlen energiával a gyerekek fogócskáztak, amíg Anci nénire vártunk. Meghallgattuk a templom történetét (tényleg hallgattuk, kifejezetten figyeltünk!), énekeltünk, majd folytattuk utunkat. A napkollektoros geoládát csak azért kerestük meg, mert nem volt feladós hangulatunk. Ember magasságú bodza- és csalánerdőben kerestünk, kutattunk, de végül meglett.

Utolsó pihenőnk Sellyén a kastély mellett volt, majd rövid kő-papír-olló meccsünket követően hazavonatoztunk. Minden kalauznak és jegyárusnak feladtuk a leckét, különböző kreativitással, de megoldották. Hazafelé úton jöttek a hírek a gólokról. Szurkoltunk, izgultunk, örültünk. Elfáradtunk, de megérte. Megyünk újra, gyertek velünk!