Gyülekezeti Biciklitúra az Ormánságban

Szombat reggel nyolc órakor lelkes és elszánt kis csapatunk már elhagyta Szentlőrincet. Kati néni diktálta a tempót, a többiek igyekeztek felzárkózni. Az első néhány kilométeren szokás szerint gyakran megálltunk ülést állítani, csavart meghúzni, bogarat szemekből kiszedni. Barátkoztunk az ormánsági lankákkal, két nagyobb dombon átküzdöttük magunkat, láttunk sok gólyát.

Vajszló határában pihenőként focimeccset néztünk, majd szünet nélkül száguldottunk a baranyahídvégi falunapig. Imre szemfülességének köszönhetően a falu végi játszótéren pihenhettünk. Itt bevártuk Tamást, akit a térde lassabb tempóra kényszerített, de mivel nála volt az ebédünk, nem tudtuk nélkülözni. A fiatalabbak labdát rugdostak, az idősebbek pihentek.

Az adorjási és a kórósi templomban megcsodáltuk a festett kazettákat, a gyerekek felmásztak mindenhova, ahová szabadott, és ahová nem, búcsúzóul egy-egy zsoltárt énekeltünk. Diósviszlón aki nem az út szélén aludt, az betörte a focilabdával az iskola ablakát. Terehegyen észleltük, hogy Csanád útközben elveszett, de szerencsére Norbi bácsi autóval gyorsan megtalálta. Harkányban Jetti néniék három fogásos vacsorája Márta néni süteményével mindannyiunknak nagyon jól esett. Esti áhítaton arról hallottunk, hogy mindenkor örüljünk, majd gitárkísérettel több szólamban énekeltünk, amit nehéz volt abbahagyni, mindig kértünk még egy utolsó éneket.

Vasárnap reggeli után – bár Bálint és Csanád biciklijén egyre gyakrabban kellett húzni a csavarokat, mégis  a 11 órai istentiszteletre Vejtibe értünk megháromszorozva a gyülekezet létszámát. Istennél csendesül el lelkem – hallottuk a templomként használt könyvtárszobában. Egész nap hálásan gondoltunk a harkányi pogácsa- és süteménysütő asszonyokra. Vitatható, hogy jó döntés volt-e Zalátáig a töltésen tekerni, de az vitathatatlan, hogy a zalátai templom Ágota néni lelkes bemutatójával kihagyhatatlan volt. Lesétáltunk Drávasztárán a folyópartra, majd Sellye felé nagy meglepetésünkre összetalálkoztunk a Pécs Kertvárosi református gyülekezet kiránduló csoportjával. A vasútállomáson a fiúk még egy utolsót fociztak, majd kétszer fel-és lepakolták az összes biciklit. Mire igazán esni kezdett az eső, már Pécsett voltunk. Az igazán lelkes sportemberek hazáig bicikliztek egy utolsót, a többiek az esőben hazaautóztak.

Jó volt együtt biciklizni és elfáradni, lepirulni a napon, együtt énekelni. A sor elején hajtani, és a végén próbálni utolérni a többieket. Látni, ahogyan Ilkát húzzák a tandemen a nagytestvérei, miközben ő is próbál tekerni; hallani Gellért Balázs szurkolását majd horkoló szuszogását a hátsó kisülésen; és érezni az akácillatot. Jövőre is útra kelünk, reméljük, Bulcsú is jön és Te is velünk tartasz!

Kati mama fényképes beszámolóját itt olvashatjátok az első napról.

És itt a második napról