Köszönjük szépen!

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (Jn 20,19)

Udvaron istentisztelet - permetezőgép zajában apostoli köszöntés - több gyerek, mint felnőtt

Egyre nehezebben tűrjük a zárt ajtókat. Nekem sok-sok ajtót eszembe juttatott a prédikáció, amiken gyerekkoromban szabadon ki-be jártunk. Észre sem vettem, hogy néhány évtized alatt mennyire bezártuk ezeket az ajtókat. Ma már kétszer is megnézzük, nehogy nyitva maradjon éjszakára, a mi házunkon is riasztó villog éjjel-nappal, mintha ez jó lenne. És tényleg mennyire szenvedünk most attól, hogy zárva vannak a barátaink, a szomszédaink, az iskola, a templom, a rokonság ajtajai.

Olyan szívesen gondoltam arra, hogy Jézustól nem kérik el sem a személyijét, sem a mágneskártyáját, hanem megállhat középen. Jó volt este itthon még egyszer felidézni a prédikációt és Norbi bácsi történeteit a kilencven éves kántorról, a nagy havazásról, a börtönről.

Beszélgettünk róla, vajon hogyan fognak ezek az istentiszteletek az emlékeinkben megmaradni. Nem tudjuk, de most táplálkozunk belőlük. 

Köszönjük!