Te engemet, én tégedet

2021. október 15-17.

HARTA

Pécsről, Budapestről, Nyíregyházáról, Kecelről, Csengődről – ki honnan indult, hogy este már együtt játszhassunk, vacsorázhassunk, énekelhessünk a tábortűznél. Voltak, akik az éjszakát alvással töltötték, mások ebédet főztek, beszélgettek.

Reggel zenére ébredhettünk, majd Ézsaiás és Safi tolmácsolásában szólt hozzánk Isten: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Besétáltunk az evangélikus gyülekezeti terembe, ahol bibliai idézetek nyomán gondolkodhattunk a szerelemről. Arról, hogy ha megtaláljuk Jézusban az identitásunkat, utána sokkal könnyebb társat találni. Jézus a vőlegény, van-e fiú-lány barátság, mi lesz a szerelemmel a mennyben stb. Lerajzoltuk és bemutattuk az ideális lányt és fiút.

A finom ebédet megköszöntük a lányoknak, a jókedvű zenés mosogatás pedig a ezúttal a fiúk kiváltsága lett. Kettesével beszélgetve visszasétáltunk a zarándokházba. Ebéd után nem volt sem csendespihenő, sem szabadidő, mert „ez nem az a tábor”, volt viszont foci, Duna-parti séta, sőt Gege és Gergő úsztak is a tizenhárom fokos vízben.

Meghallgathattuk Putyu és Gyöngyi történetét arról, hogy ők hogyan találtak egymásra. Vacsora után olyan szertartáson vehettünk részt, ami mindannyiunknak új és kicsit szokatlan volt. Úrvacsorás áhítat volt sok-sok énekkel. Szokatlan volt, hogy egy lépcső alatt a mosatlanokkal teli konyha előtt játszott a zenekar, hogy asztaloknál ültünk még a sült szalonna illatát érezve, de valóságosan ott volt velünk Jézus Krisztus. Énekelhettük és átélhettük, hogy „enyém vagy és én Tied”; „a borban, a kenyérben egyek vagyunk”.

A Nikodémus-kör alig tudta abbahagyni Hóseás történetének megbeszélését. Nem adtunk végleges választ arra sem, hogy létezik-e fiú-lány barátság, és ha igen, akkor miért nem. Reggel Kristóf és Zsófi bizonyságtételét hallgattuk. „Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek”. Imádkoztunk a leendő házastársunkért.

Újra végigsétálhattuk a faluig vezető szemet-lelket nyugtató utat a szántók és pitypangok között. Megtripláztuk a helyi református istentiszteleten a létszámot. A helyi nénik – bármilyen kevesen is voltak – nagyon sok és finom süteménnyel vártak minket. Ebédeltünk, labdáztunk, beszélgettünk, sírtunk és nevettünk – mint ahogyan ezt egész hétvégén tettük. Útra keltek, akiknek menniük kellett, mi pedig visszasétáltunk újra a zarándokházba. Utolsó foci, utolsó mosogatás, majd még egy szerelmes-vonatos játék várt ránk. Megépítettük és elneveztük a síneket és az állomásokat, majd eljátszottuk a baptista, katolikus és református szerelem-modellt.

Jó volt újra testvéri közösségben együtt lenni. Jó volt Istent énekkel és hangszerekkel dicsérni, beszélgetni és vitatkozni, és persze jó volt focizni, finomakat enni, sétálni.

Reménység szerint tavasszal egy napsütéses hétvégén újra találkozhatunk, de addig is hetente mehetünk ki-ki a saját ifi-közösségébe!